Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:
Iskolánkban a következő típusú vizsgák fordulhatnak elő:
Osztályozó vizsga: az évfolyam teljes anyagából vagy egyes tantárgyakból tehető iskolai vizsga, amelyre magántanulók, hiányzásuk miatt nem osztályozható tanulók, valamely tantárgyból egyéni felkészülést folytató tanulók jelentkezhetnek. Több évfolyam anyagából összevont vizsga is tehető. Ez esetben minden évfolyamot külön osztályzattal kell zárni.
Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha
- a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól fel volt mentve,
- engedély alapján egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tehet eleget,
- ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kétszázötven tanítási órát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet,
- ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen egy adott tantárgyból a tanítási órák harmincszázalékát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet.
Bizottság előtti vizsga.
Különbözeti vizsga: az igazgató írja elő más iskolából, évfolyamról vagy iskolaszerkezeti típusból érkezett tanulóknak a tanrendek (tananyagok) összevetése után. Bizottság előtti vizsga.
Javítóvizsga: a nevelőtestület azon tanulók részére engedélyezi, akik tanév végén valamely tárgyból – legfeljebb három tantárgyból – elégtelen minősítést kaptak. Bizottság előtti vizsga.
Pótló vizsga: Pótló vizsgát tehet a tanuló, ha valamely vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné. Bizottság előtti vizsga.
A vizsgák rendje:
- A vizsgabizottság min. 3 főből áll, a vizsgáról minden esetben jegyzőkönyvet kell készíteni. A vizsga formája: írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati vizsga.
- A tanulmányok alatti vizsgákat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni.
- A vizsgák időpontját, helyét és követelményeit az érintett tanulók szüleivel az osztályozó vizsga esetén a vizsgák időpontja előtt (jan. 10-15.; jún. 10-15.) legalább két hónappal, javítóvizsga esetén ( aug. 25-31.) a tanév végén (bizonyítványosztáskor) közölni kell.
Az osztályozó és javítóvizsgák tantárgyankénti követelményeit a tantervek tartalmazzák, amelyek a pedagógiai program mellékletét képezik.